Aquarius Élet-Mű-Hely-Alapítvány

Petra szüléstörténete 2022.07.08.

Nagy örömömre a szerda esti új 19:15-ös AUM-os kismama jóga óra körleveleinek köszönhetően 3 volt kismama jógásom is írt válaszlevelet, amelyben jelezte, hogy őt már nem fogja érinteni az új lehetőség, mert időközben megszületett a babája ?? Ilyen levelet kaptam Petrától is, aki, mint olvasni fogjátok, bámulatos gyorsasággal, 4 óra alatt jutott el a kitolási szakig. Sajnos itt a babájánál egy beilleszkedési/forgási probléma merült fel, amit nem tudtak megoldani, senkinek sem jutott eszébe sem a négykézlábas Gaskin manőver, sem a fél lábbal kilépős csípőkörzések, amikkel egy elakadást tovább lehet segíteni, így végül Petra szülése császárral végződött, de szerencsére gyorsan sikerült pozítivan túllendülnie rajta. Volt még egy levélváltásunk, amiben megírtam neki, hogy a magzatvíz folyásában nincs semmi császár indikáció, az folyik, ha egyszer megrepedt a burok, és a baba mellett még kifér a magzatvíz, nem zárja el a baba teste a folyás útját, és folyamatosan újra is termelődik a magzatvíz, tehát ez csodásan gyors 4 órás vajúdás után nem indokolta a császárt, szerintem. Az lehetett még, hogy a méhe olyan elképesztően erősen dolgozott, hogy a baba is kifáradt. Vagy esetleg becsípődött a köldökzsinór, és így nem kapott elég oxigént. Illetve hát sehogysem tudott esetleg irányba fordulni, és csak fáradt. Bármelyik áll fenn, a császárt mérlegelni kell, mert az oxigénhiány és a kifáradás veszélyes a babára nézve. A bábák talán még kézzel felnyúlva megpróbálták volna megfordítani a babát vagy kiszabadítani a köldökzsinórt, ami nem egy kellemes érzés, de ha meg lehet úszni vele a császárt, megéri elviselni a rövid kellemetlenséget.
A kismama jóga órán pedig beszélgettül a lányokkal, hogy ez a szerencsétlenség a légkondival valójában szerencse volt, mert beüldözte Petrát a zuhany alá álló helyzetben, és valószínűleg az, hogy 4 óra alatt eljutott a kitolási szakig, ennek is köszönhető. Szóval lányok, ha zima van a szülőszobán, ha nincs, irány a zuhany és a függőleges testhelyzet, amíg csak bírjátok ??
Megosztottam vele azt is, hogy annak is örülök, hogy végül is túllépett a császáron. Ezen már kár rágódni, hogy valóban jogos volt vagy sem, el lehetett volna kerülni vagy sem. Petra tényleg minden tőle telhetőt megtett. A teste fantasztikusan dolgozott. Az orvos valamiért a császár mellett döntött, ez az, amit nem bírálhatunk felül. Megtörtént. Igen, kicsit fájdalmasabb és hosszadalmasabb a regeneráció. De szuper, hogy Petra túllendült rajta, és tényleg itt van a jelenben, az egészséges, csodás elsőszülött gyermekével. Szívből gratulálok Neked, a párodnak, a babádnak! ?? Sok boldogságot kívánok!!!
Íme Petra levele:
"Szia Éva!
Petra vagyok, egy hónapja még rendszeresen vette részt a kismama jógaóráidon hétfőnként ?? Nem volt alkalmam még írni, de most megragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem a sok jógaórát és elmondjam, 06.06-án megszületett a kisfiam, Zalán ??
A szülés során nagyon sok praktikát, légzésgyakorlatot alkalmaztam az óráidon tanultak közül. Amint nem figyeltem oda a légzésre, azonnal drasztikusan rosszabbul éreztem magam, nagyon sokat tompított a fájdalmamon a hasi és teljes jógalégzés, minden fájásnál jöttek a mély torokhangok, ment is szépen a tágulás, a fájások is és a pici is szépen haladt lefelé, 4 órával a magzatvíz elfolyása után már a tolófájások jöttek, egészen addig a méhszájra is szépen simult a pici.
Sajnos a vajúdás legvégén a dokim és a szülésznőm is gyors császárt javasolt, mert stagnált a baba szívverrése, továbbra is folyt a magzatvíz és nem illeszkedett be a kobakja helyesen.
Először csalódott voltam a császár miatt, a regenerálódás is picit hosszas és fájdalmas volt utána, de már örülök, hogy itt van a kisfiunk, egészséges és végülis rendben ment minden a születésekor ??
A vajúdás során pedig igyekeztem mindent megtenni, és tényleg nagyon sokat segített ebben a jóga, nélküle elképzelhetetlennek tartom, hogy “csak” ennyi fájdalommal menjen végig a szülés.
A vajúdás során és még előtte próbáltam a fél lábbal kilépős csípőkörzést, de sajnos a négykézlábasokra nem volt lélekjelenlétem és akkor ott eszembe se jutott ?? Picit nehezítette a dolgot, hogy pont az egyetlen légkondícionált szülőszobát kaptuk meg, ahol nem tudták állítani a hőt (később a férjem megtalálta a kezelőjét és mégis lehetett ??). Emiatt olyan hideg volt, hogy majdnem végig vacogtam az ágyon, inkább a meleg zuhany alatt állva próbáltam átvészelni a fájásokat (ami igazából lehet jobb is volt, mint ágyon fekve).
A felnyúlást nem próbáltuk, az a gyanúm, hogy a szívhang miatt már így is a császár volt a javasolt, de ezt lehet érdemes lett volna megpróbálni.
Nagyon köszönöm a leírtakat is, ismét nagyon tanulságos dolgokat írtál és tudtam meg ??
Még egyszer köszönök mindent!
Üdv,
Petra"



Kövess minket a Facebook-on!